Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymilliárd forinttal segített a kormány a Győr környéki településeknek

Kara Ákos országgyűlési képviselő (Fidesz) Győr környéki választókerületében 31 ötezer fő alatti település adósságát teljesen átvállalta a magyar kormány, mely összesen közel egy milliárd forintot jelent.


Dátum: 2013-05-28 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:20.007727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmiedt Henrik polgármester megköszönte a kormány adósságátvállalását, és hozzátette, hogy a nyúli fejlesztések szempontjából is nagy segítséget jelentett az adósságkiváltás. Nyúl esetében ez az összeg 127.223.773 Ft. Kara Ákos elmondta, hogy a vissza nem térítendő támogatás nagyban hozzájárult a település napi működési nehézségeinek megoldásához, emellett a fejlesztések sikerében is nagy jelentősége volt ennek az összegnek.

A magyar kormány két év alatt gyökeres változtatásokat vitt véghez a jelentős mértékben eladósodott ország és települései megvédése érdekében. Az ötezer fő alatti települések adósságát teljes mértékben átvállalta az ott élő emberek érdekében. A döntés értelmében Kara Ákos választókerületében 31 település 961.669.514 forint mértékű adósságát váltotta ki maradéktalanul a kormány.

Kapcsolódó elemek