Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordot döntött a tőkebeáramlás

Magyarország a működő tőke vonzásában minden eddiginél jobb teljesítményt mutatott 2012-ben, hazánkba még egy évben sem érkezett ennyi működő tőke, mint tavaly – jelentette ki Puskás Imre keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-05-28 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:21.597574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Puskás Imre sajtótájékoztatója

Elmondta, az ellenzék egyik kedvenc hivatkozási alapja, hogy hazánkban olyan gazdasági környezet van, mely arra készteti a befektetőket, hogy kivonják a tőkét. Az ellenzék elveszítette ezt a fajta évelését, ugyanis a legfrissebb adatok szerint 2012-ben Magyarországra 10,5 milliárd euró működő tőke érkezett, minden eddiginél nagyobb a beáramlás. Magyarország nemhogy kedvezőtlen lenne a befektetések számára, hanem minden eddiginél kedvezőbb feltételeket kínál – hangsúlyozta Puskás Imre.

A fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra, az ország tőkevonző képessége a legjobb teljesítményt nyújtja Közép-Európában; a GDP-hez viszonyítva Magyarországra érkezik a legtöbb működő tőke.

Puskás Imre arról is beszélt, hogy a magyar vállalkozások is sok tőkét vittek ki a tavalyi évben. Ugyanakkor 2,251 milliárd euróval több tőke érkezett be, mint amennyit kivittek; rendkívül pozitív az egyenleg, ilyen mutató legutóbb 2008-ban, a válságot megelőző évben volt – hívta fel a figyelmet.

A politikus szerint Magyarország egyre inkább kedvező célpontja a külföldi tőkének. A külföldi tőke megjelenése technológiai fejlődést, munkahelyek létrehozását jelenti, és serkenti a gazdaság növekedését – jegyezte meg.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3334, 'source_type': 'media', 'source_id': 10703, 'target_type': 'article', 'target_id': 127778, 'relation_type': 'describes'}