Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felhívják a figyelmet a diktatúrák igazságtalanságaira

Az Országgyűlés szerdai, e heti utolsó ülésnapján szinte kizárólag korábban tárgyalni kezdett előterjesztések részletes vitáit bonyolítja le, így a képviselők egyebek mellett ismét felhívhatják a figyelmet a különböző diktatúrák igazságtalanságaira.


Dátum: 2013-05-29 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:29.119080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ház ülése reggel kilenc órakor, a nap egyetlen általános vitájával kezdődik, az a kormánypárti indítvány kerül terítékre, amely 2018-ig, vagyis a jelenlegi szabályozáshoz képest további három év haladékot adna a helyi televízióknak a digitális átállásra. Ezt követően a kampányfinanszírozást átalakító javaslathoz benyújtott módosító javaslatokat értékelhetik. Fideszes és kereszténydemokrata képviselők előterjesztésükben azt kezdeményezik, hogy a pártok jövőre kizárólag kampányuk fedezésére kapjanak állami támogatást, az egyéni képviselőjelöltek egyenként egymillió forintot, míg a pártok jelöltenként ötmillió forintot költhessenek a jövő évi országgyűlési választásokon. Javaslatuk emellett megtiltaná mindenféle külföldi adomány elfogadását a pártoknak.

Az ülésnap további részében a bírósági végrehajtást érintő, valamint a családi napközik fennmaradását célzó törvénymódosítások tárgyalása folytatódhat, végül pedig a diktatúrák igazságtalanságairól beszélhetnek újra a képviselők. Az MSZP kezdeményezésére a nemzetiszocialista vészkorszak, míg a Jobbik javaslatára a kommunista diktatúra megismertetésének fontossága kerül ismét napirendre, a Fidesz pedig valamennyi diktatúra gonoszságára hívhatja fel újra a figyelmet.

Kapcsolódó elemek