Gyurcsány üzleti magánérdekeit védelmezi a kormány?
Példátlan, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy kormányváltást követően megváltoztatja elődjének ellenőrzési jelentését - jelentette ki Répássy Róbert az MTI-nek szerdán. "Erre a Kehi történetében még nem volt példa" - közölte a fideszes képviselő. Répássy Róbert a szerdai kormányülésen elhangzottakra reagált.
Dátum: 2003-08-06 20:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:10.696236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert kijelentette:"egyenesen arcátlanság", hogy a Kehi-jelentést első alkalommal "a kormány egyik tagjának, egy miniszternek a privatizációs villavásárlási ügyében" változtatták meg.
"A kormány Gyurcsány Ferenc üzletember magánérdekeit elébe helyezte az állami tulajdon védelméhez fűződő közérdeknek" - közölte a politikus.
MTI - fidesz.hu