Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szőlészet-borászat Magyarország vezető ágazata"

Átadták szerdán Szekszárdon a Fritz Pince összesen 800 millió forintos beruházással elkészült borászati és vendéglátó létesítményeit, a komplexumot Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára avatta fel.


Dátum: 2013-05-29 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:35.691521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár az átadáson hangsúlyozta: a szőlészet-borászat Magyarország vezető ágazata, ezért a kormányzat kiemelten fogja kezelni a szektort.

Parlamenti beszámolójára utalva elmondta: 2010-ig a nőtt a kivágott szőlők területe, a telepítések száma pedig csökkent. Ezzel szemben 2011-ben több 4300 hektár ültetvény telepítésére adtak támogatást, és csak 1200 hektár szőlőt vágtak ki - tette hozzá.

"A legnagyobb eredmény, hogy 2015 és 2019 között is megmaradnak a szőlőtelepítési támogatások, ami a magyar érdekeket szolgálja" - mondta.

Kitért arra is, hogy az elkövetkező öt évben 123 millió euró európai uniós forrás jut Magyarországon telepítési támogatásra, ami évi kétezer hektár új termőterületet jelent.

Fritz József, a Fritz Borházat működtető Factor Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: négy év alatt 50 százalékos európai uniós támogatás mellett, illetve magyar forrásból több beruházást valósítottak meg, az utolsó egy évben 400 millió forintot fordítottak a borház fejlesztésére.

A beruházások nyomán napi 8-10 ezer darabos kapacitású palackozó üzemet, 500 négyzetméteres raktárat, 1500 hektoliteres hordós érlelőt, laboratóriumot, borbíráló termet alakítottak ki. A létesítményeket 50 kilowattos teljesítményű napelemrendszer látja el árammal.

A felszabaduló pincében egy 140 fős éttermet, vendégfogadó teraszt és parkolót is építettek.

A tavaly 200 millió forint árbevételt elért családi vállalkozás évi 200 ezer palack bort értékesít; mint a cégvezető mondta, a Fritz borház stratégiája, hogy helyben minél több bort adjon el és minőségi bort készítsen.

Kapcsolódó elemek