Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: A magyar kormány célja egyértelmű

Nem lesz választási költségvetés, de nem azért mert az EU 3 százalékos hiánycélja az etalon, hanem azért mert a magyar kormány világossá tette, hogy az államadósság folyamatos leépítésére törekszik és a magyar gazdaságpolitika álláspontja szerint 2,8 százalék alatt kell lenni GDP-arányosan az államháztartási hiánynak ahhoz, hogy folyamatosan csökkenjen a magyar államadósság – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön a Ma reggelben.


Dátum: 2013-05-30 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:48.013415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Magyarországot, a 2010-es kormányváltás pillanatában Görögországgal és Portugáliával jegyezték egy sorban. Ma Görögország és Portugália a válságzónában van, ezzel szemben Magyarország nemcsak, hogy kikerült a válságzónából, de nem a passzív országok területén maradt, hanem a kifejezetten pozitív példaként megmutatható országok területére lépett be.

Giró-Szász András szerdán a brüsszeli ajánlás után közölte, hogy a jelenlegi állapot szerint lesz reklámadó, arra az újságírói kérdésre, hogy erre miért van szükség, a kormányszóvivő közölte: egyrészt az adóból befolyó 8-10 milliárdos tétel nem elenyésző, másrészt nem ördögtől való a reklámadó, ugyanis Európában 14 országban van ilyen adó – mondta. Hozzátette: a reklámadó sorsa még nem dőlt el, egyeztetés kezdődik a reklámszövetség és a miniszterelnökség között.

A kormányszóvivő a műsorban leszögezte: a kormány nem adja fel a közteherviselésen alapuló gazdaságpolitikáját, s ennek egyik lényege, hogy a piaci szereplőknek is ki kell venni a részüket az állam fenntartásából – mondta. Hozzátette: 170 milliárd forint bevétele van a reklámból a reklámszektornak éves szinten Magyarországon.

Giró-Szász András kiemelte, hogy a magyar kormány célja egyértelmű. Nem lesz választási költségvetés, de nem azért mert az EU 3 százalékos hiánycélja az etalon, hanem azért mert a magyar kormány világossá tette, hogy az államadósság folyamatos leépítésére törekszik és a magyar gazdaságpolitika álláspontja szerint 2,8 százalék alatt kell lenni GDP-arányosan az államháztartási hiánynak ahhoz, hogy folyamatosan csökkenjen a magyar államadósság – mondta a szóvivő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1515, 'source_type': 'media', 'source_id': 10725, 'target_type': 'article', 'target_id': 127836, 'relation_type': 'describes'}