Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Cinikus Bajnai állítása

Már eddig is túl nagy árat kellett fizetni a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által okozott károkért, ezért „az emberek és mi sem kérünk többet belőlük – fogalmazott Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-05-30 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:49.865412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

Szólt arról is, hogy a volt miniszterelnök „mindenkit perrel fenyeget, aki ebben az ügyben ki meri nyitni a száját”. Amikor pedig éppen nem fenyeget, akkor viccelődik a károsultak tragédiáján – jegyezte meg, hozzátéve: vajon milyen érzés lehet mindezt azoknak végighallgatniuk, akik elveszítették egy családtagjukat a Hajdú-Bét-ügy kapcsán.

Selmeczi Gabriella cinikusnak nevezte Bajnai Gordon azon állítását, miszerint ha a kormány kártalanítani tudja a gazdákat, akkor ugyanezt kellene tennie a Malév dolgozóival is. Felháborító ez a nyilatkozat, hiszen a parlamenti jelentésből kiolvasható, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány és a holdudvara ásta meg a nemzeti légitársaság sírját – jelentette ki. Rámutatott, a szocialisták tudatosan vitték csődbe a Malévet, és tudatosan okoztak kárt Magyarországnak. Ezek szerint Bajnai Gordon azt gondolja, hogy az országnak és a magyar embereknek más dolga sincs, mint eltakarítani utána a romokat – szögezte le a szóvivő.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3120, 'source_type': 'media', 'source_id': 10728, 'target_type': 'article', 'target_id': 127840, 'relation_type': 'describes'}