Bajnai Gordon nem tisztázta magát
Bajnai Gordon országjáró körútjának egyetlen értelme az lett volna, ha tisztázza magát a Hajdú-Bét ügyben, és bocsánatot kér a magyar emberektől, amiért a baloldal kisemmizte őket, veszélybe sodorta megélhetésüket és otthonukat - írta közleményében a Fidesz Sajtóiroda.
Dátum: 2013-05-30 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:52.404474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint fogalmaznak, Bajnai Gordon országjárása minden állomásán elvitatta a magyar emberek teljesítményét: azt, hogy saját erejükből jöttek ki abból a gödörből, amibe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította őket. Mindeközben gondosan elhallgatta saját programját, hogy ugyanazt a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát folytatná, mint korábban: a magyar emberek zsebe helyett megint a külföldi zsebeket tömné, és annak árát megint a magyar családok fizetnék meg - teszik hozzá.', 'Bajnai eltörölné a rezsicsökkentést, a fizetéseket háromszor ennyi adóval terhelné, a családi adókedvezményt szűkítené, a minimálbért harminckétezer forinttal csökkentené, a magyar vállalkozások helyett a külföldi tőkét támogatná. Magyarország nem kér többet ugyanazokból, akik egyszer már tönkretették az országot és erkölcsileg is vállalhatatlanok - zárul a közlemény.
']