Újabb stratégiai megállapodásokat köt a kormány
Újabb négy magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint.
Dátum: 2013-05-31 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:54.196693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felhatalmazás alapján a Denso Gyártó Magyarország Kft.-vel és a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel a kormány nevében a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára, a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel a nemzetgazdasági miniszter, a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt.-vel pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára írja majd alá a megállapodást.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár korábban elmondta a kormány azért köt stratégiai megállapodásokat a Magyarországon jelen lévő külföldi tulajdonú nagyvállalatokkal, hogy a cégek nyereségük minél nagyobb részét fektessék be újra Magyarországon. A megállapodásokkal azt szeretnék elérni, hogy ezek az alapvetően külföldi tulajdonú és alapvetően exportra termelő cégek, "még jobban, még biztosabban, még kiszámíthatóbban érezzék itt magukat Magyarországon" - mondta az államtitkár.
A tervek szerint mintegy negyven megállapodás megkötését tervezi a kormány, eddig 23 megállapodást írtak alá.