Stratégiai megállapodást köt a kormány és a Bridgestone
Stratégiai megállapodást köt ma a kormány és a Bridgestone japán gumiabroncsgyártó vállalattal a Parlamentben.
Dátum: 2013-05-31 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192422
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:54.562419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megállapodást a magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, a Bridgestone cég képviseletében Karato Kenji ügyvezető írja alá. A kormány eddig 23 Magyarországon működő, nemzetközi háttérrel rendelkező céggel kötött stratégiai megállapodást, a tervek szerint összesen mintegy 40 céggel írnak alá hasonló dokumentumot.
Tavaly októberben jelentették be, hogy a japán gumiabroncsgyártó Bridgestone 267 millió eurós beruházással a jelenlegi háromszorosára, napi 18 ezer abroncsra emeli tatabányai gyárának személygépjármű-abroncs kapacitását. A társaság közlése szerint a fejlesztés 2017 első felében zárul le. A Bridgestone tatabányai üzemét 2008-ban adták át.