Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult Üllő városközpontja

Megújult Üllő városközpontja, csaknem kilencszázmillió forintot költöttek a rehabilitációra, egyebek mellett a polgármesteri hivatal modernizálására és egy sétálóutca kialakítására - közölte a Pest megyei település alpolgármestere.


Dátum: 2013-05-31 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:54.912410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 77 százalékos uniós támogatással megvalósult projekt ünnepélyes átadását pénteken tartják. Fehér Imre (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a több elemből álló beruházás részeként tetszetős, utcabútorokkal "berendezett" sétálóutcát alakítottak ki, amelyhez tágas zöldterület, illetve egy a városháza és az orvosi rendelő közötti tér kapcsolódik. Bővítették és modernizálták a polgármesteri hivatalt is, az immár kétemeletes épület egyik szárnyában pedig a hivataltól függetlenül is működtethető közösségi központot hoztak létre - tette hozzá az alpolgármester.

A megújult épületrészben egyebek mellett házasságkötő- és tanácskozóterem kapott helyet, s itt nyílik meg a város első étterme is. A Deák Ferenc utca vonalában a Pesti útig saját forrásból egy forgalomcsillapított útszakaszt építettek ki, míg a mellette létrehozott 60 parkoló költségét a 689 millió forintos uniós pályázati keretből fizették, csakúgy, mint a Templom tér rehabilitációját - közölte Fehér Imre. Tájékoztatása szerint a projekt további elemeként egy 100 négyzetméteres, három üzlethelyiséget magába foglaló, könnyűszerkezetes gazdasági szolgáltatóházat is átadnak a több mint 11 ezer lakosú Üllőn.

Kapcsolódó elemek