Czerván: Erkölcsi kötelesség a kárenyhítés
300 millió forintot különített el a Vidékfejlesztési Minisztérium a Hajdú-Bét-ügyben károsult libatenyésztők megsegítésére. A tárca államtitkára Az Este című műsorban beszélt a részletekről.
Dátum: 2013-05-31 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:07:56.062781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár úgy vélte: felháborító, hogy évekkel ezelőtt, amikor a Hajdú-Bét vezetősége már tudta, hogy menthetetlen a cég, még akkor is befogadta a baromfitermelők szállításait és számláit, utóbbival még áfa-befizetési kötelezettségbe is belehajtották a termelőket.
Czerván György elmondta: az előzetes felmérések alapján 150-170 család részesülhet a kárenyhítésben, amelynek összege 280 millió forint. A teljes keret 300 millió forint, amely ha nem elég, akkor még módosítható a jogszabály – közölte.
A vissza nem térítendő támogatásnak az uniós jogszabályok megszabják a felső határát – folytatta, ami 7500 euró, nagyjából 2,2 millió forint károsultanként. Mindenki akkora kártérítésre jogosult az értékhatáron belül, amekkora a beszállítói követelése – részletezte.
A támogatás elnyerésének feltételeit az unió szigorúan szabályozza – ismertette. Eszerint három év alatt maximum egyszer kaphat 7500 eurót az érintett termelő, felszámolás vagy végelszámolás alatt álló cég nem jogosult erre. Annak az öt embernek, akik már nem élnek, az örököseik is benyújthatják az igényt, a határidő július 1-je – húzta alá.
Leghamarabb július végén kezdődik meg a pénzek kifizetése, a folyamatnak augusztus végére be kell fejeződnie – fűzte hozzá. A károsultaknak regisztrációs számmal kell rendelkezniük, az örökösök esetében be kell adni a kérelmet a regisztrációra – magyarázta.
Földtörvény: komoly társadalmi igény
A földtörvény módosításait firtató műsorvezetői kérdésre reagálva kifejtette: egy éve nyújtotta be a Vidékfejlesztési Minisztérium az első változatot, azóta azonban számos érdekképviselettel és érintettel egyeztetett a tárca, az ötleteket és véleményeket pedig beterjesztették a parlament elé. A módosításokra komoly társadalmi igény volt – emelte ki.
A családi gazdaságok földbirtokának 500 hektáros felső határát azért kellett felemelni 1200 hektárra, hogy ne legyenek kivételek, és az összes földet művelő ugyanolyan lehetőségekkel rendelkezzen – mutatott rá.