Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az uniós támogatásokról tárgyalt a Roma Koordinációs Tanács

Ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Unió 2014-2020 közötti támogatási időszakára készülő tervezetről, és a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtásának intézkedési terveiről is tárgyalt pénteken a Roma Koordinációs Tanács, amelynek elnöki feladatait Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára látta el - tájékoztatta közleményében az államtitkárság az MTI-t.


Dátum: 2013-05-31 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:04.165361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ülésén tájékoztatták a résztvevőket a csaknem 75 milliárd forintnyi hazai és uniós forrás felhasználásával megvalósuló stratégiai programokról, amelyek a minél korábbi beavatkozást szolgálják. A szegénység családon belüli átörökítését akadályozzák a gyermekjólét és az oktatás területén a Biztos Kezdet Gyerekházak, az Integrált Pedagógiai Rendszer, valamint az ösztöndíjprogramok.

A testület megvitatta a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról és végrehajtásának a 2012-2014. évekre szóló kormányzati intézkedéseiről szóló közös beszámoló tervezetét. Ennek alapelve, hogy komplex szemléletű programokkal támogatja a felzárkózást, a gyermekszegénység, a minőségi közszolgáltatások, a munkaerő-piaci integráció, a lakhatási szegregáció, valamint a romákkal szembeni diszkrimináció területein keresztül.

A tanács tagjai tárgyaltak az uniós források 2014-2020-as támogatási időszakának tervezéséről is, amely kiemelt fontosságú, tekintve, hogy a szegénység elleni küzdelem összetett, nagy fejlesztési igényű kihívás, amelyben nélkülözhetetlen a folyamatos támogatói jelenlét.

A 2011 szeptemberében a kormány által életre hívott Roma Koordinációs Tanács feladata, hogy a cigányság hatékony felzárkózásának előmozdítása érdekében lehetőséget biztosítson a párbeszédre és az együttműködésre. A tanács a felzárkózás-politikában szerepet vállaló egyházi és civil szervezetek képviselőinek aktív részvételén keresztül a civil, az egyházi és szakértői szférát is széles körben reprezentálja - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek