Folytatjuk az együttműködést a Benelux-országokkal
A Magyarország és Belgium közötti kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről, elmélyítéséről és a Benelux-térség, valamint a visegrádi országok közötti együttműködésről is tárgyalt Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben, ahol Didier Reynders, a belga diplomácia vezetője fogadta munkaebéden.
Dátum: 2013-05-31 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:04.581456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozót követő sajtótájékoztatón mindkét politikus kitért arra, hogy Magyarország pár héten belül átveszi a V4-csoport soros elnökségét. Martonyi János pedig megerősítette, hogy Magyarország is folytatni fogja az együttműködést a Benelux-országokkal.
Reynders arról is beszámolt, hogy tájékozódni szeretett volna arról, hogy áll Magyarország és az Európai Bizottság közötti vita a magyar alaptörvény módosításáról. Martonyi János pedig ismételten kijelentette, hogy Magyarország nyitott a párbeszédre, és bízik abban, hogy a nyitott kérdéseket hamarosan le lehet zárni.