Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Egyre bizakodóbbak a hazai vállalkozások

A magyar vállalkozások is megértették azt az észjárást, amiben mi is hiszünk: a legfontosabb az, hogy munka legyen, aki akar dolgozni, az dolgozhasson - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella szombati sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője emellett reagált Bajnai Gordon berlini nyilatkozatára, valamint elmondta azt is, a hazai pedagógustársadalom az indulatokon kívül semmit nem kapott a Gyurcsány-Bajnai-kormányoktól.


Dátum: 2013-06-01 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:11.438894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

['\n\t\t\n\t\tA magyar emberek nevében kikérjük magunknak azt, hogy Bajnai Gordon külföldre repkedjen, és rosszakat állítson a magyar emberekről – szögezte le, felháborítónak nevezve a volt miniszterelnök magatartását. Mint mondta, ha Bajnai „politizálni akar, akkor itt adjon választ a kérdésekre”. Megjegyezte azt is, hogy a politikus berlini előadását mindössze 50 ember hallgatta.', 'Nő a bizalom hazánk iránt', 'Selmeczi Gabriella bejelentette azt is, hogy annak köszönhetően, hogy Magyarország egyre jobban teljesít, nő a bizalom hazánk iránt. Példaként az Ernst&Young adatait említette meg, miszerint a vállalatok harmada a növekedésre koncentrál. A cég összesen 1600 vállalati döntéshozót kérdezett meg a világ 50 országából.', 'Úgy fogalmazott, a magyar vállalkozások már egyre inkább a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak. Rámutatott arra is, a magyar vállalkozók háromszor akkora mértékben tartják fontosnak a munkahelyek megőrzését, mint a régió többi országában. A magyarországi megkérdezetteknek csupán 8 százaléka gondolkozik leépítésben, szemben a regionális 22 százalékkal.', 'Ez azt bizonyítja, hogy a magyar vállalkozások is megértették azt az észjárást, amiben mi is hiszünk: a legfontosabb az, hogy munka legyen, aki akar dolgozni, az dolgozhasson – emelte ki a szóvivő.', 'Figyelemre méltónak nevezte azt is, hogy a hazai vállalatok sokkal nagyobb bizalommal vannak a magyar gazdaság alakulása iránt, mint az eurózóna iránt, többségünk inkább az unió gazdaságpolitikájában látja a kockázatot.', 'Az elmúlt időszakban nagyon erős visszajelzéseket kaptunk arról, hogy Magyarország jó úton jár. Egyre több a visszajelzés arról, hogy az az észjárás, az a gondolkodásmód, az a gazdaságpolitika, amit a magyar emberek viszont kívánnak látni a Fidesz kormányzásában, az jól működik – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a hazai gazdaságpolitika a magyar emberek érdekeit szolgálja.', 'Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a gazdaságpolitika „kivezeti Magyarországot abból a mélységes és reménytelen gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította az országot”. Nő a foglalkoztatás, a 70-es évek óta nem volt ilyen alacsony az infláció, csökkennek a családok terhei, infláció feletti nettó bérek és a nyugdíjak – sorolta. Leszögezte, az ország immár harmadik éve pénzügyileg az egyik legstabilabb országa az az uniónak. Mint mondta, a héten az EU is elismerte azt, hogy hazánk a saját erejéből talpra tudott állni, valamint a külföldi befektetők bizalma is megnőtt az ország iránt.', 'A baloldal meg akarja osztani a pedagógusokat', 'Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék vasárnapra demonstrációra várja a pedagógusokat, „a Gyurcsány-Bajnai-szövetség gőzerővel keresi azt a társadalmi csoportot, akit megint lehetne bosszantani, akiket meg lehetne osztani”. Ennek érdekében még az erőszakos akcióiról hírhedt Bajnai-gárdát is képesek voltak újra bevetni, és be is fogják vetni annak érdekében, hogy a pedagógusokat az utcára vigyék - szögezte le. Hangsúlyozta, Gyurcsány és Bajnai az indulatokon kívül semmi mást nem adott a pedagógusoknak: a szocialista kormányok idején egyszer sem emelték a bérüket, ellenben szétverték az oktatási rendszert, sok tanár pedig az utcára került. Az ő eszközük a békétlenség szítása, a megosztás, a hamis látszat keltése és a Bajnai-gárda katonáinak erőszakos cselekményei – húzta alá Selmeczi Gabriella.

\xa0

\xa0']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3774, 'source_type': 'media', 'source_id': 10757, 'target_type': 'article', 'target_id': 127891, 'relation_type': 'describes'}