A Magyar Honvédség készen áll az árvízvédelmi feladatok ellátására
A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy rendelkezésre álló technikai eszközeivel és személyi állományával részt vegyen a készültségnek megfelelő szintű árvízvédelmi munkáltatok elvégzésében a Dunán - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM), hétfőn.
Dátum: 2013-06-03 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:25.756062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint a mai napon a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a honvédelmi miniszter engedélye alapján a Honvédelmi Katasztrófavédelmi rendszer (HKR) részleges aktivizálását rendelte el. A katonai vezetési szinteken elrendelték a készültséget, megkezdődött az aktuális védekezési feladatok tervezése, szervezése. A Komárom-Esztergom megyei védelmi Bizottság kérésére 100-100 katona fog váltásokban folyamatosan gáterősítési és magasítási feladatokat ellátni Komárom és Szőny térségében.
A Magyar Honvédség a további felkéréseknek megfelelően segíti a védekezési munkálatokat, a tervek szerint működteti a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszert, ennek megfelelően kezdték meg az operatív csoportok a munkát és a tervezést. Az operatív csoportok (a HKR vezető elemei) tehát felvették a kapcsolatot a feladatban érintett országos hatáskörű szervek illetékes törzseivel és készen állnak a várható feladatok végrehajtására. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályok szerint fog megjelenni a rendelkezésre álló képességekkel az igény szerint.