Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Egyre több dolog bűzlik a baloldalon"

Felszólítjuk Bajnai Gordont, haladéktalanul oszlassa fel az Alternatív Választási Bizottságot, „mert ha valami, hát ez valóban veszélyezteti a demokráciát és a választások tisztaságát” – jelentette ki Zsigó Róbert hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt beszámolt arról is, a hazai foglalkoztatási trendek kedvezőbbek, mint az euróövezeti országok adatai.


Dátum: 2013-06-03 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:26.724135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatott arról is, hogy az euróövezet országaiban rekordszinten van a munkanélküliség, már a 12 százalékot is meghaladja. Az unió 25 tagállamából 18-ban nőtt a munkanélküliség – fűzte hozzá. Rámutatott, elsősorban azok az országok vannak a legnagyobb bajban, ahol a magas az államadósság és a kiszolgáltatottság, megszorítások vannak, valamint erős a nemzetközi nyomás. A fideszes politikus hozzátette: Görögországban és Spanyolországban 27 százalékos, Portugáliában pedig csaknem 18 százalék a munkanélküliség.

Szólt arról is, hogy a legutóbbi Eurostat adatok szerint csökkent a foglalkoztatottak száma, és fokozódott az infláció mértéke is az eurózóna államaiban.

A magyarországi trendek ennek az ellenkezőjét mutatják – hangsúlyozta. Leszögezte, hazánknak „nem szerencséje van, hanem 2010 óta magyar emberekkel közösen rengeteget dolgoztunk azon, hogy jobban teljesítsünk”. Magyarországon a kormányváltás óta immár 36. hónapja nő a foglalkoztatottak száma, az európai mutatókhoz képest csökken a munkanélküliségi ráta – sorolta. Megjegyezte, a munkanélküliek létszáma 20 ezerrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Kiemelte, hazánk pénzügyileg is talpra állt, és gazdaságilag is talpra fog állni. Naponta omlanak össze a baloldal ezzel ellentétes érvei – fűzte hozzá.

Homályos alvilági ügyek a baloldalon

Zsigó Róbert az Alternatív Választási Bizottság kapcsán úgy fogalmazott, ez az intézmény már önmagában veszélyezteti a választások tisztaságát, hiszen ez az „elvtársi válogatott egy olyan önkéntes testület, amelynek az égvilágon semmiféle törvényi felhatalmazása, jogköre és feladata nincsen arra, hogy a demokratikus választásokat megfigyelje”. Egyetlen küldetése van ennek a testületnek, hogy Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc már megint valakinek a háta mögé bújjon, és azzal tudja telekürtölni a világot, hogy szerinte a közelgő választás nem demokratikus - jelentette ki. A Fidesz szóvivője emlékeztetett arra is, hogy a baloldal az alvilággal is lepaktált a 2010-es választási eredmények befolyásolása érdekében.

„Az meg végképp abszurd, hogy ennél az asztaltársaságnál úgy tűnik, hogy egy volt kommunista spicli is meg szeretné mondani, hogy mi a demokratikus Magyarországon, és mi nem az - fűzte hozzá, utalva Rytkó Emíliára. Zsigó emlékeztetett: sajtóhírek szerint az Országos Választási Iroda korábbi vezetője kommunista besúgó is volt a pártállami időkben.

Egyre több dolog bűzlik a baloldalon, akárhová nézünk, homályos alvilági ügyek lengik be az egész baloldalt – mutatott rá a szóvivő. A Portik-ügy kapcsán lelepleződött, hogy a baloldal megfigyeltette a politikai ellenfeleit, a fideszes politikusokról jelentettek a pártjuknak, az őszödi beszéd kapcsán azt is látjuk, hogy még egymásról is jelentenek – sorolta. Szavai szerint az Alternatív Választási Bizottság kapcsán az is lelepleződik, hogy a magyar embereket is meg akarják figyeltetni a régi elvtársaikkal a választásokon.

Kapcsolódó elemek