Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A legkiszolgáltatottabbak kapnak védelmet"

Kapcsolati erőszak néven, új tényállásként a Büntető törvénykönyv súlyosan bünteti azokat a magatartásformákat, amely hozzátartozót, gyermeket, volt, vagy jelenlegi élettársat, vagy azokat az érzelmi függőségben lévő családtagokat érintik, akik fokozottan kiszolgáltatottak az ilyen jellegű erőszaknak – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-06-03 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:27.496997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Btk.-ban először lesz önálló tényállása a kapcsolati erőszaknak, 2010 előtt ugyanis nem volt olyan érdemi javaslat az Országgyűlés előtt, amely alkalmas lett volna megfékezni az ilyen magatartásformákat.

A legkiszolgáltatottabbak kapnak ismét védelmet a Fidesz-KDNP kormány javaslatára. A mai zárószavazás eredményeképpen a Büntetőtörvénykönyv immár büntetőjogi védelmet fog biztosítani gyenge nőknek, bántalmazott gyerekeknek, idős hozzátartozóknak és mindazoknak, akik a családon belül, kapcsolatban szenvednek el akár fizikai, akár pszichikai sérelmeket – hangsúlyozta Czunyiné Bertalan Judit, aki szerint a Btk.-módosítás az első lépcső a hozzátartozók közötti erőszak hosszú évek óta húzódó társadalmi problémájának megoldásában.

Kapcsolódó elemek