Miért támadja Putyin az iparmágnásokat?
A privatizáció idején egy szerencsés kisebbség meggazdagodott, míg a többség még nagyobb szegénységbe süllyedt.
Dátum: 2003-08-07 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:14.241697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Világszerte nagy port vert fel az orosz kormány július elején kezdett kampánya, amelynek nyitányaként a hatóságok gazdasági bűncselekmények vádjával letartóztatták a Jukosz olajtársaság egyik tulajdonosát, Platon Lebegyevet. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az őrizetbe vétel és a Jukosznál elrendelt további ellenőrzések valójában a társaság fejének, a leggazdagabb oroszként elhíresült Mihail Hodorovszkijnak szóló figyelmeztetések. Az eljárás máris komoly veszteségeket okozott a vállalatnak, és közvetve az orosz piac valamennyi befektetőjének: az orosz tőzsde értékpapírjai azóta átlagosan 17 százalékot, vagyis összesen mintegy húszmilliárd dollárt veszítettek értékükből, a Jukosz pedig 31 milliárd dollárról 25 milliárdra esett vissza.
Számos külföldi befektető elveszítette az orosz piacba vetett bizalmát, és sietve eladta értékpapírjait. A helybéli és a külföldi szakértők továbbra is csak találgatják, vajon mi állhat az iparmágnások ellen indított kampány mögött. Egy neves orosz kommentátor úgy véli, Putyin elnök tanácsadóinak még a KGB-ben nevelkedett, keményvonalas csoportja egy "szovjet típusú" leszámolásra készül: el akarja távolítani a Borisz Jelcin idején meggazdagodott oligarchákat, korlátozni kívánja a nyugati üzletkötéseket, és ismét fel akarja virágoztatni a hadiipari komplexumokat.
Őket egyáltalán nem érdekli a nyugati befektetők véleménye erről. A moszkvai Politikai Tanulmányok Intézetének szakértője ezzel szemben úgy látja, hogy Putyin tanácsadói csupán meg akarják leckéztetni az oligarchákat, hogy tudomásul vegyék: bár egyre növekvő gazdasági hatalom van a kezükben, alá kell rendelniük magukat az állami vezetésnek. Ismét más vélemények szerint a most kipattant botránnyal Putyin rengeteg szavazatot szerzett magának a közelgő választásokon: a felmérések szerint ugyanis az oroszok hetven százaléka helyeselné, ha módszeresen felülvizsgálnák a nagyvállalatokat, hiszen a privatizáció idején egy szerencsés kisebbség meggazdagodott, míg a többség még nagyobb szegénységbe süllyedt.
Forrás: ma.hu
fidesz.hu