Júliustól tíz százalékkal olcsóbb lesz a PB-gáz
Július 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz. A földgáztörvény erről szóló módosítását hétfőn fogadta el a parlament.
Dátum: 2013-06-04 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:30.803981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés 291 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett hagyta jóvá az előterjesztést, amelyet a fideszes Németh Szilárd nyújtott be a rezsicsökkentés folytatása érdekében.
A vezetékes, továbbá a tartályos és a 11,5 kilogrammos töltettömegű palackos gáz árát a 2012. december 1-jei árhoz képest kell 10 százalékkal csökkenteniük július 1-jétől a szolgáltatóknak, illetve a forgalmazóknak. A törvény úgy szól, hogy az áfás ár nem haladhatja meg a tavaly decemberi ár 90 százalékát.
Azokra is kitér szabályozás, akik a múlt év december elsejét követően kezdték el a PB-gáz-szolgáltatást, illetve -értékesítést. Nekik a december 1-jén alkalmazott és a 2012-es forgalommal súlyozott átlagár 90 százalékát kell alkalmazniuk - hatósági árként - július 1-jétől.