Lázár: Mi a nemzetek Európáját akarjuk
Nemzeti emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot kedden, a nemzeti összetartozás napján. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ünnepi beszédében azt mondta, hogy a nemzeti összetartozás napja a valódi európaiság és a kompromisszumot nem ismerő rendszerváltozás napja is. Úgy fogalmazott: Európa a magyarok számára nem a nemzeti önfeladásról, hanem a kölcsönösen tisztelt nemzeti önazonosságról és a nemzeti érdek feltétlen képviseletéről szól.
Dátum: 2013-06-04 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:41.063156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János kijelentette, Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely nem rest emlékeztetni erre Európát.
"Ezért nem engedünk a kettős állampolgárság intézményéből, ezért nem engedünk a határ menti együttműködésekből, és ezért nem nyugszunk addig, amíg minden szomszédos ország magyar közössége be nem kerül az unióba, sőt a schengeni övezetbe is" - mondta az államtitkár.
A magyar történeti hagyomány szerint a honfoglaló magyarság első "országgyűlésének és törvényalkotásának" helyszínét, Ópusztaszert, 2012 januárjában minősítette nemzeti emlékhellyé az Országgyűlés. Ezt jelképezi Zsigmond Attila szobrászművész sztéléje, amely az emlékpark főbejárata előtt kapott helyet.
Magyarországon tizenegy nemzeti emlékhelyet tartanak nyilván.