Felszámolják a közterületi pénzkifizetést Mezőtúron
Akciót indítottak Mezőtúron a közterületi pénzkifizetések felszámolására az önkormányzat, a Magyar Posta, valamint a rendőrség és a polgárőrség összefogásával - tájékoztatta Herczeg Zsolt, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t.
Dátum: 2013-06-04 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:46.362821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető közölte: a településen gyakran tapasztalható az a visszatetszést keltő látvány, hogy a segélyek és a családi pótlék kézbesítésének napján az útjára induló postásokat megostromolják a pénzükre várók népes csoportjai.
Hozzátette, a postások biztonságának megőrzése, illetve az akár uzsora jellegű visszaélésekre is lehetőséget adó cselekmények megelőzése érdekében az önkormányzat úgy döntött, hogy a postával, a városi rendőrkapitánysággal és a polgárőrséggel együtt júniusban akciót indít a jelenség felszámolására.
Herczeg Zsolt közlése szerint a segélykifizetési napokon a rendőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők fokozottan figyelnek majd a pénzt hordó postásokra, hogy elejét vegyék a nem kívánatos utcai tumultusok kialakulásának.
A polgármester kiemelte, az akcióval lényegében csak azt a törvényi előírást tartatják be, hogy a postai küldeményeket a feladó által megjelölt címen köteles kézbesíteni a szolgáltató. Ha a kézbesítés eredménytelen, akkor a címzett értesítés ellenében a postán veheti át a küldeményt.