Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: A pilóta nélküli repülők is bevethetők

A Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz - jelentette be Hende Csaba tárcavezető szerdán Komáromban a Duna parton tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-06-05 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:54.120285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter azt mondta, a Komárom-Esztergom megyei Tát polgármesterének kérésére használták a HM részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli járműveket az árvízzel sújtotta területek feltérképezésére.

Mint a miniszter felidézte a 2010-es kormányváltáskor a Magyar Honvédségnél csak papíron volt néhány tartalékosa. Most viszont a hivatásos állományon felül 4700 védelmi és műveleti tartalékos katonát is be tudnak vetni "a sosem látott" dunai ár elleni védekezésben.

Hende Csaba azt mondta: a Magyar Honvédség az erre megállapított tervek szerint minden erejével azon dolgozik, hogy a dunai árhullám se emberéletben, se az anyagi javakban ne tegyen kárt. Esztergom és Komárom térségében jelentős logisztikai és ellátási feladatokat végeznek, és az esetleges evakuálásban is részt tudnak venni.

A Magyar Honvédség kedden tájékoztatta arról az MTI-t, hogy legalább 8000 embert készek bevetni árvízi védekezésben, amelyben kedden már több mint ezer katona vett részt.

Kapcsolódó elemek