Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Csaknem ötezer új állás jött létre

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 822 vállalkozásnál 4914 munkahely létrejöttét támogatta idei, mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt munkahelyteremtő pályázatán - mondta Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-06-05 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:55.271165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


  Az államtitkár hangsúlyozta: a pályázattal csaknem tízezer munkahely megőrzéséhez is hozzájárultak. Czomba Sándor elmondta: az idei keret 10 milliárd forint volt, amelyre 21,7 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, és mivel a jó pályázatok támogatási igénye meghaladta a keretösszeget, az NGM kezdeményezte annak 3 milliárd forinttal történő felemelését. Erről - a költségvetés módosítása keretében - már jövő hétfői ülésén dönthet az Országgyűlés - jelezte.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 2, 2011-ben 5, tavaly pedig 10 milliárd volt a keret. Elmondta: idén új elem volt, hogy a szabad vállalkozási zónákból pályázó vállalkozások 700 ezer forint támogatást kaphattak minden új munkahely létrehozásához. Emellett a korábbi 1,4 millióról 1,5 millió forintra emelték az egy főre adható támogatás mértékét, miközben a 15 millió forint alatti pályázatoknál nem kell fedezetet nyújtaniuk azon vállalkozásoknak, amelyek az előző két évben már működtek.

Az április 5-i határidőig 1700 pályázat érkezett be; a csaknem 5000 új munkahelyből 3889-et álláskeresők töltöttek be, akiknek legalább kétéves foglalkoztatására nyerhettek támogatást a munkaadók - hangsúlyozta Czomba Sándor. Hozzátette: a támogatási szerződés feltétele, hogy a meglévő statisztikai állományhoz kell új munkaerőt felvenni, és ezt a létszámot legalább két évig tartani kell. Ennek köszönhetően összesen 9923 munkahely megőrzéséhez járultak hozzá.

A szabad vállalkozási zónákban 227 vállalkozást támogattak mintegy 3,4 milliárd forinttal, vagyis az összes forrás harmada ide került, ami azért fontos, mert itt vannak a leghátrányosabb helyzetű települések - jelezte az államtitkár. Elmondta azt is, hogy az álláskeresők közül 320 roma foglalkoztatására adtak támogatást a pályázaton.

Czomba Sándor az adatokat ismertetve elmondta: a pályázó vállalkozások 90 százaléka 20 millió forint alatti összegre pályázott, 200 millió forint feletti támogatási igényt 5 vállalkozás nyújtott be és nyert el. A gazdasági ágazatokat tekintve a feldolgozóipar adja a nyertes pályázatok több mint 37 százalékát, ezt követi a kereskedelem, gépjárműgyártás, az építőipar, majd a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás.

A legmagasabb támogatást - összesen több mint 1,45 milliárd forintot - a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozások nyerték el, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek szintén csaknem 1,4 milliárd forintot nyertek el, Heves megyében pedig 774 millió forintot - hangsúlyozta az államtitkár.

Elmondta, a legtöbb - 680 - új munkahely Borsodban jött létre, majd Szabolcs következik 608 új állással, amelyet Bács-Kiskun megye követ 387 új lehetőséggel.

Kapcsolódó elemek