Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dunaújváros a rezsicsökkentés mellett

Dunaújvárosban több mint 10 ezer aláírás gyűlt össze a rezsicsökkentés mellett, ha pedig a környező nyolc települést is beleszámítjuk, akkor már 14 ezernél is több ember támogatta a családok terheit mérséklő intézkedést -- közölte a település polgármestere.


Dátum: 2013-06-05 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:08:56.372442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cserna Gábor kiemelte, hogy a gáz, villany és távfűtés után a vízfogyasztás, a csatornahasználat és a szemétszállítás díját is csökkentik, átlagosan 10 százalékkal.

Az aláírásokat gyűjtő aktivisták szerint az országos akció azért ilyen sikeres helyi szinten, mert a polgármester minden hétvégén személyesen segíti a munkájukat. „Cserna Gábor bizalmat kelt az emberekben, mindenki bátran fordulhat hozzá a kérdéseivel, mert őszinte és bizakodásra okot adó válaszokat ad” – mesélte az egyik fiatal.

A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az aláírásgyűjtés június végéig tart. A városvezető bízik benne, hogy napról napra hosszabb lesz a támogatói ív, ami szép példája a jó ügyek melletti feltétlen összefogásnak.

Kapcsolódó elemek