Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális bérlakások építése Ózdon

A Széchenyi-terv támogatásával 129 millió forint költséggel tizenkét 50-60 négyzetméteres alapterületű szociális bérlakások építése kezdődött meg Ózdon a falusi városrészben; az épület alapkövét Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter és Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára helyezte el pénteken.


Dátum: 2002-03-22 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:00.324007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségen Fónagy János rámutatott: Ózdon az elmúlt négy évben megindult a fellendülés; 70 vállalkozónak építettek inkubátorházat, akik segítségével a kohászat és bányászat megszűnése után 3 ezer új munkahely jött létre.

A miniszter hangsúlyozta: a 41 ezer lakosú városban húsz éve nem épültek bérlakások, most a Széchenyi-terv pályázatán nyert mintegy 80 millió forintból kezdődhet meg a bérlakások építése.

Glattfelder Béla kiemelte: a polgári kormány egyik legfontosabb feladatának tekintette a bérlakás-építési program megindítását, amelynek segítségével eddig már 8 ezer új lakás épült országosan.

Most a Széchenyi-tervben rendelkezésre álló 40 milliárd forintos támogatással 8.366 új bérlakás építésére nyílik lehetőség - tette hozzá.

Strohmayer László, a város polgármestere elmondta: a városrészben az új bérlakások építésével hozzálátnak a régi Ózd központjának számító városnegyed rehabilitációs programjához is. Ennek során lebontják a használhatatlanná vált öreg épületeket, helyükön újabb otthonok épülnek és kialakítják Ózd új üzletsorait is.

A bérlakások augusztusra elkészülnek, az építkezésen többségében ózdi emberek fognak dolgozni. A polgármester bejelentette: a Széchenyi-terv támogatásával újabb 8 szociális bérlakás építésére adtak be pályázatot. Az alapkőletételen jelen volt Fónagy János vendégeként Naomi Blumenthal izraeli infrastruktúra miniszter is, akivel délután kétoldalú miniszteri megbeszélés kezdődik lázbérci-tónál, Magyarország és Izrael vízügyi együttműködéséről.

Kapcsolódó elemek