Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Százmilliárdos megtakarítást is lehet

A jegybanki kamatcsökkentések miatt olcsóbbá váló adósságfinanszírozás akár százmilliárd forintos megtakarítást is eredményezhet az idei költségvetésben - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a Gazdasági Rádió "A nap vendége" című műsorában.


Dátum: 2013-06-05 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:06.051727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy a költségvetés kamatkiadási alacsonyabbak lehetnek az idei évre tervezettnél. Kiemelte: a költségvetés összeállításánál eredetileg az idei év végéig 4,5 százalékos alapkamattal számoltak, most ehhez képest egy százalékponttal is alacsonyabb lehet az alapkamat szintje, ha a feltételek változatlanul maradnak. Utalt arra ugyanakkor, hogy nem szeretne beleszólni a monetáris tanács dolgába.

A nemzetgazdasági miniszter szerint ott lehet spórolni, ahol az államadósság esetében adósságkiváltásra van lehetőség, vagyis egy lejáró adósság megújítása esetében. Elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztériumban elkészült egy tízéves adósságfinanszírozási stratégia, mint mondta, "lehetőséget látunk arra, hogy a régebben kötött, nagyon magas, még éppen nem lejáró adósságállományt megújítsuk, és kedvezőbb kamatszintre váltsuk". A megspórolt kamatkiadás elérheti a 100 milliárdos nagyságrendet is - tette hozzá.

Varga Mihály kitért arra: a jegybanki vezetéssel 2-3 hetente egyeztet, "az a lényeg, hogy a legfontosabb gazdaságpolitikai célokban egyetértsünk". A nemzetgazdasági miniszter a műsorban szólt arról is, hogy az adósságfinanszírozásban megjelentek olyan befektetők - már az elmúlt hónapokban is  -, akik keletről érkeztek. "Ha kis mennyiségben is, de vásárolnak magyar állampapírokat, tesztelik a magyar piacot" - fogalmazott miniszter. Varga Mihály hangsúlyozta: csodát ettől nem szabad várni, 15 év elvesztegetett idejét, rossz gazdaságpolitikai taktikáját, nem lehet 2-3 év alatt helyrehozni. Utalt arra: a korrekció része, hogy kelet felé nyit a gazdaságpolitika.

Az idei költségvetést érintő kockázatok között említette az útdíjból származó bevételeket, illetve azt, hogy a pénztárgépek bekötésének ügyében is két hónapos csúszást próbál behozni a tárca. Elmondta azt is, hogy az elektronikus útdíj kapcsán a hazai fuvarozókkal olyan megállapodást sikerült aláírni, amely mintegy 15 milliárd forint kompenzációt eredményez számukra.

Kapcsolódó elemek