Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben"

Ma már az átalakult kulturális intézményrendszer működik, és a közjót szolgálja - jelentette ki Halász János, a kultúráért felelős államtitkár a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának negyedik, a kultúrával foglalkozó állomásán Debrecenben, szerdán. Ugyanitt Tasó László választókerületi elnök kiemelte: kultúránkat nem törhetik össze annyira, hogy ne legyen kovásza a magyar nemzetnek.


Dátum: 2013-06-05 20:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:07.981922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Magyarország jobban teljesít: Átalakult a kulturális intézményrendszer

Halász János felidézte, a kormány 2010-ben azzal szembesült, hogy "kulturális területen is kiürült, legyengült, a működőképesség határára került az intézményhálózat".

['\n\t\t\n\t\tEnnek kapcsán elmondta, hogy a 60-as évektől 2010-ig lényegében változatlan maradt az intézményi háló. Az elméleti matematikus végzettséggel rendelkező államtitkár úgy fogalmazott: számszakilag is nagyon kicsi az esélye, hogy ugyanolyan szerkezeti felállásban kell működnie az intézményrendszernek ma, mint 1973-ban.', 'Hangsúlyozta: 2010-ben világos volt, hogy minden területen nagy változásokra van szükség, így a kultúra terén is. Kiemelte: a szocialisták kormányzásának 8 éve tönkretette a közjót szolgáló intézményeket. „Azonban az emberek jogosan várják, hogy olyan rendszer épüljön ki, amely a polgárok érdekeit szolgálja” – fűzte hozzá.', 'Legyenek találkozási alkalmak, legyenek kiállítások, azok pedig újuljanak meg időről időre – jegyezte meg, hozzátéve: ne csak a nagyvárosokban, hanem minden településen.

\n']

A kormány finanszírozza a nagy nemzeti intézményeket, mint a Nemzeti Színház, az Operaház, az Országos Széchényi Könyvtár és 13 múzeum. Utóbbiak például 6,9 milliárd forint működési támogatást kaptak. A Nemzeti Művelődési Intézet létrehozásával megerősítették a közművelődési szintet is - fogalmazott Halász János.

A települési önkormányzatok visszakapták múzeumaikat, könyvtáraikat, művelődési házaikat, de ezeket a helyi kulturális intézményeket is támogatnia kell a kormánynak. A világosan, átláthatóan működő rendszer meg is kapja a támogatást - emelte ki.

['\n\t\t\n\t\tAz államtitkár hangsúlyozta: a helyi önkormányzatok 2002-2010 között bizonyították, megvan bennük az elkötelezettség a kulturális intézményrendszer működtetésére.\xa0', 'A kultúráért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a szocialisták csak pénzt vontak el az intézményi átalakítások során. Ezzel szemben a jelenlegi kormány az emberek, családok érdekeit szem előtt tartva hajtja végre a változtatásokat. „Ha ez többe kerül, azt is biztosítani kell – szögezte le.

\n']

['\n\t\t\n\t\tSzólt arról is, hogy 50 év elteltével visszajuttatták a Déri Múzeumot Debrecennek. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a kulturális intézményrendszer átalakítása során visszakerültek az intézmények oda, ahol a helyük van. Továbbá megemlítette azt is, hogy 2,4 milliárdos támogatást biztosít a kabinet azoknak a településeknek, amelyek visszavették a múzeumaik működtetését.', 'Halász János az integrált szolgáltató terek felújítása kapcsán elmondta: hatszáz 5000 lélekszám alatti település nyert pályázati forrást művelődési háza vagy iskolája felújítására.', 'Közlése szerint a kormány a Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül nyújt lehetőséget, hogy élettel töltsék meg a kistelepülések közösségi tereiket. 700 millió forintot különített el a kabinet célzott programtámogatásokra – tájékoztatott.

\n']

['\n\t\t\n\t\tÖsszegzésében az államtitkár úgy fogalmazott: a meglévő intézményi háló fenntartása mellett segíteni kell a kulturális decentralizációt, és a kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben. Ezzel összefüggésben aláhúzta: a finomhangolás a közösségek véleménye alapján alakítható ki a legjobban.', '„Kultúránkat nem törhetik össze annyira, hogy ne legyen kovásza nemzetünknek”', 'Magyarország második kulturális fellegvára Debrecen, ezért jogos és indokolt, hogy erről itt szót ejtsünk – mondta Pósán László fideszes országgyűlési képviselő. Most végre jó kezekben van a kultúra ügye – jegyezte meg. Illetve felvetette, vajon jól van-e az, hogy a kulturális intézmények Budapesten koncentrálódnak?\xa0 Ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy ez a jövőben nem így lesz.

\n']

Semmi más nem tartott össze bennünket 93 éven keresztül csak a kultúránk, hagyományaink, egymáshoz való kötődésünk – utalt Tasó László választókerületi elnök Trianon tragédiájára.

Azonban ma már elmondhatjuk, hogy nemcsak a tragédiára emlékszünk, hanem ünnepeljük összetartozásunkat is, amely óriási erőtöbbletet jelent számunkra – fűzte hozzá. „Bennünket nem szedhetnek szét, kultúránkat nem törhetik össze annyira,  hogy ne legyen kovásza a magyar nemzetnek” – szögezte le.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy hosszú évek után újra van kulturális normatíva. „Most kapjuk a legtöbb támogatást művelődési házaink finanszírozásához” – tette hozzá.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ vezetője úgy fogalmazott: a helyi közösségek identitásának megerősítése és a saját értékek megismertetése kiemelten fontos. Azonban nem hierarchikus, hanem partnerségi viszonyban – fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1814, 'source_type': 'media', 'source_id': 10797, 'target_type': 'article', 'target_id': 128018, 'relation_type': 'describes'}