Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújították Miskolc és a Bosch helyi gyárai közötti együttműködést

Kétszáz új munkahelyet jelent a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új beruházása Miskolcnak, a borsodi megyeszékhely önkormányzata és a német Bosch konszern helyi gyárai között 2001-ben kötött együttműködést csütörtökön újították meg a miskolci városházán.


Dátum: 2013-06-06 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:20.003238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Folytatódik Miskolc és a Bosch együttműködése - mondta egybehangzóan Kriza Ákos polgármester és Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. igazgatója.

A 2001 óta Miskolc és a Bosch gyárak között érvényben lévő letelepedési szerződés módosításának csütörtöki aláírása újabb, a város és a cég együttműködésének köszönhető infrastruktúrafejlesztési projektet hitelesít.

Az Új Széchenyi Terv keretében 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós pénzt kapott 6,3 milliárd forintot meghaladó beruházásaihoz a német konszern miskolci társasága, amely komplex technológiai fejlesztést valósít meg.

Max Nitzsche elmondta: a beruházásnak köszönhetően a "Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című konstrukció keretében új generációs gépjármű-levegőztetőrendszer befúvó motor és új generációs motorhűtő-ventillátor meghajtó és fékrásegítő motor gyártása kezdődik meg a gyárban.

Ez az üzem a fejlesztések révén kétszáz emberrel növelte létszámát, amely így már meghaladja a kétezret. Emellett a kéziszerszámok gyártására szakosodott másik miskolci gyár, a Robert Bosch Power Tool Kft. további, csaknem 1.600 munkást foglalkoztat.

Kriza Ákos polgármester arról szólt, hogy a miskolci Bosch gyárak hosszú évek óta kiemelkedő szerepet játszanak a régió és a város életében, emellett aktív részesei a város közösségi életének. Az önkormányzat és a gyárak között biztos alapokon nyugvó, folyamatosan megújuló partnerség alakult ki, amely mindenképp precedens értékű együttműködés.

A magyarországi Bosch-csoport forgalma az elmúlt üzleti évben 133 milliárd forint volt, a társaság tíz leányvállalata 8,5 ezer embert foglalkoztatott.

Kapcsolódó elemek