Ismét Komáromnál irányítja a védekezést a miniszterelnök
Ismét a komáromi Duna-partra érkezett csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök, aki a helyszínen irányítja az árvízi védekezés munkálatait - közölte a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. Havasi Bertalan közölte azt is, hogy Győr-Moson-Sopron megyei településeket is felkeres a kormányfő.
Dátum: 2013-06-06 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:26.684476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nGyőr-Moson-Sopron megyei településeket is felkeres a kormányfő', 'Komárom-Esztergom után a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyében is személyesen irányítja az árvízvédelmi munkálatokat csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. Tájékoztatása szerint Orbán Viktor Komáromból érkezett Győr-Moson-Sopronba, ahol Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, Sallai Péter megyei katasztrófavédelmi igazgató és Széles Sándor megyei kormánymegbízott társaságában felkeresi az árvízi katasztrófahelyzetben különösen érintett Győrújfalut és Dunaszentpált.
']