További 10 centiméterrel emelik meg a védműveket
A legfrissebb számítások alapján az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) intézkedett a védművek kiépítési magasságának további 10 centiméterrel történő megemelésére - közölte az OMIT csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2013-06-06 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:27.052063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint kiemelték: ezen építéshez a szükséges források, készletek rendelkezésre állnak, a kivitelezés a tetőzés várható időpontjáig nagy biztonsággal végrehajtható.
A délután 2 órás mérések ismét 10 centiméter körüli emelkedést mutattak a Duna vízállásában. Nagybajcsnál 838 centiméteres, Budapestnél 738 centiméteres a folyó magassága. Komáromnál 737, Esztergomnál 680 centiméteren áll a Duna, és már Nagymarosnál is meghaladja a 6 métert (606 centiméter) a vízszint.
Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása. Nagymarosnál szintén 2006-ban volt a legmagasabb a folyó szintje, 714 centiméteres. Nagybajcsnál, Komáromnál és Esztergomnál a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint. Akkor Nagybajcsnál 875, Komáromnál 802, Esztergomnál pedig 771 centiméteren tetőzött a Duna.