Navracsics: Négy pontban kifogásolták a megállapításokat
Magyarország csak úgy fogadta el az Európai Unió alapjogi chartájának végrehajtásáról szóló 2012-es jelentést, hogy politikai nyilatkozatot fűzött hozzá, s abban négy pontban kifogásolta a Magyarországgal kapcsolatos megállapításokat - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön.
Dátum: 2013-06-06 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:33.709767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2