Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Díjmentes a teherforgalom az M1 Zsámbék-Komárom szakaszán

Az árvíz miatt díjmentesen használhatják az M1 autópálya zsámbéki és komáromi csomópont közötti szakaszát a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2013. június 6-án 19 órától - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön


Dátum: 2013-06-06 21:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:34.837463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint az átmeneti intézkedést egyebek mellett az 1. számú főút párhuzamos szakaszainak teljes lezárása tette szükségessé.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kezdeményezésére döntött a díjmentes használatról.

A közútkezelő korábbi, hasonló intézkedése továbbra is érvényben van a sztráda Komárom-Győr szakaszán. Így az M1 egyes járműkategóriák számára összesen mintegy 81 kilométeren vehető igénybe ingyenes terelőútként. Az úthasználati jogosultsággal nem rendelkező járművek az autópályát az első kihajtási lehetőségig használhatják díjmentesen.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az árvízi helyzet alakulását. A tárca a közlekedési társaságoktól elvárja, hogy a védekezést és az ország működését hathatós intézkedésekkel segítsék.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a  közútkezelőknek, vasúttársaságoknak és autóbuszos szolgáltatóknak gondoskodniuk kell a nem veszélyeztetett országrészek zavartalan ellátásáról is. A közlekedésért felelős tárca és a felügyelete alatt működő vállalatok a következő napokban elsősorban a bajba jutottak érdekében mozgósítják erőforrásaikat.

Kapcsolódó elemek