Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A legrosszabbra is fel kell készülni"

Mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni - fogalamzott Orbán Viktor péntek reggel, Győrben. Interaktív térkép.


Dátum: 2013-06-07 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:36.950661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott az árvízhelyzetről

Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült. A határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor , utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

A miniszterelnök közölte, elrendelte, hogy a veszélyeztetett településeken a védekezési feladatok irányítását a polgármesterektől vegyék át a kirendelt katasztrófavédelem vezetői. Mostantól mindenhol az állam emberei irányítják a védekezési munkálatokat – szögezte le. A védművek kritikus pontjainak megerősítése ütemesen, a terveknek megfelelően halad, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizáljuk – mutatott rá a kormányfő.

Tájékoztatott arról is, hogy Győrújfaluban a rézsű megcsúszott, de ott is sikerült a korábban kijelölt magasságig visszaépíteni a gátat. Azonban beszámolt arról is, hogy ott vannak árvízi jelenségek, amik túlságosan koraiak és eléggé aggasztóak. Tehát a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében nyolc településen folynak munkálatok, és eddig összesen 25 embert telepítettek ki, Komárom-Esztergom megyében 38 embert telepítettek ki, és ott van két elzárt település is: Dömös és Pilismarót. Továbbá közölte azt is, hogy a komáromi Selye János Kórházat is érintheti az árvíz, ezért kijelölték a kitelepítés esetére a kórház helyébe lépő más ellátó intézményeket.

Pest megyében csak Kisoroszit zárta el a víz és 21 településen folynak védekezési munkálatok, illetve Budapesten is rendben halad a védekezés – mondta. Mindezeken túl Orbán Viktor tájékoztatást adott arról is, hogy mind a felnőtt korúak, mind a fiatalkorúak büntetés végrehajtási intézeteiből rendeltek ki munkára embereket, 90 illetve 30 főt. „Ők is becsületesen dolgoznak, nekik is szeretném megköszönni munkájukat” – jegyezte meg. A miniszterelnök egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, mely kapcsán azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről.

['\nDeszantos rohamcsónak, helikopter és pilóta nélküli repülőgép is a bevetett eszközök között', 'A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.

\xa0\xa0\xa0

Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket.']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4247, 'source_type': 'media', 'source_id': 10810, 'target_type': 'article', 'target_id': 128087, 'relation_type': 'describes'}