Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vihar a Nemzeti Színházban

Hétfőn tartják A vihar című Shakespeare-mű bemutatóját Budapesten a Nemzeti Színházban, miután elhárították a szombati premiert és a vasárnapi előadást meghiúsító technikai hibát - közölte pénteken a teátrum.


Dátum: 2002-03-22 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:00.627835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint az egyedülálló színpadi gépezet működése közben - amelyet szinte teljességében kihasznál a rendezés - többször előfordultak hibák a próbák folyamán. Emiatt született az a döntés, hogy későbbre halasztják a premiert.

A szakemberek elhárították a hibát, így a csütörtök esti próba már zavartalan volt. A gépezetet "folyamatosan" működtetik a következő napokban is, így hétfőn megtarthatják a bemutatót a Nemzeti Színházban.

A darab március 23-i és a következő napi előadására megváltott jegyek más időpontra kitűzött Vihar-előadásokra cserélhetők át vagy visszaválthatók a Nemzeti Színház IX. kerület, Bajor Gizi park 1. szám alatti pénztárában.

Kapcsolódó elemek