Győrben több ezer önkéntes segít a védekezésben
A győri városháza pénteki tájékoztatása szerint a megyeszékhelyen több ezer ember vesz részt az árvíz elleni védekezésben. Van, aki a gátak erősítésében vesz részt, mások étellel, itallal látják el a munkában részt vevőket.
Dátum: 2013-06-07 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:47.602750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tDomanyik Eszter, az önkormányzat sajtófőnöke elmondta, hogy a védelmi rendszert a város több pontján erősítettek meg a szakemberek.
\xa0\xa0\xa0
Borkai Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a győri gátrendszer alkalmas arra, hogy megbirkózzon az árral.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Elővigyázatosságból azonban továbbra is minden eshetőségre készülni kell, "hiszen a környező települések történései Győrre is hatással lehetnek" - tette hozzá.']