Két és fél ezren védekeznek az Észak-Dunántúlon
Két és fél ezren vesznek részt az árvízi védekezésben az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) működési területén; közülük 292-en a társaság dolgozói, 857 szakembert pedig más vízügyi igazgatóságoktól vezényeltek át.
Dátum: 2013-06-07 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:48.615686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2