Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem akadályozza az árvízi védekezést a kamionstop

A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a jogszabályi rendelkezések alapján 2013. június 8-án, szombaton 22 órától 2013. június 9-én, vasárnap 22 óráig van érvényben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), pénteken.


Dátum: 2013-06-07 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:09:55.665126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatályos előírások szerint ugyanakkor a közlekedési korlátozás nem vonatkozik a Magyar Honvédség, a tűz-, polgári és katasztrófavédelem által üzemben tartott vagy igénybe vett, valamint a katasztrófa- és vízkárelhárítást, -megelőzést, segítségnyújtást végző tehergépkocsikra.

A védekezési, kármentési célú szállítások a veszélyeztetett térségekben tehát külön felmentés nélkül is elvégezhetők a hétvégén. Az általános adminisztratív tilalom ellenére a nehéz tehergépkocsik korlátozás nélkül használhatók az áru- és vízkárok megelőzésére, a javak mentésére az árvízi fenyegetettség fennállásáig.

Kapcsolódó elemek