Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dagadó villabotrány: Balatonőszöd helyett balatonszemesi ingatlant hirdettek

A Hunguest Rt.-nek adta bérbe Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi kormányvillát, miután aláírták az ingatlan eladásáról szóló lízingszerződést - értesült a Magyar Nemzet. A HVG hírt adott arról: Gyurcsány cégét az az Etey Ferenc választotta ki, aki a Hunguest Rt. igazgatója volt. Kiderült az is: a "pályázati felhívás" egy balatonszemesi üdülő értékesítéséről szólt. Az eladásról szóló jelentést a kancelláriaminiszter levele nyomán változtatta meg a KEHI.


Dátum: 2003-08-08 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:20.309612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balatonőszöd helyett Balatonszemes szerepel abban a hirdetésben, amelyre a kormány mint "nyilvános pályázatra" hivatkozik a balatonőszödi kormányüdülő egyik villájának eladása kapcsán. Az MNO kikereste a Népszabadság és az Új Magyarország című napilapoknak azokat a számait, amelyekben megjelent hirdetésre a kormány és Gyurcsány Ferenc sportminiszter mint vevő, valamint Szilvásy György, a kultusztárca államtitkára, Gyurcsány barátja és volt üzlettársa mint az értékesítés engedélyezője hivatkozik a balatonőszödi kormányüdülő egy 910 négyszögöles telken álló, vízparti, 300 négyzetméter lakóterületű, négy lakosztályos villájának 30 millió forintért való eladása kapcsán.

A két napilapban mindössze egy kishírnél alig valamivel nagyobb hirdetés tájékoztat a lehetőségről, ám eszerint Balatonőszöd helyett Balatonszemesen található az ingatlan. A hirdetés többi részlete (alapterület, teleknagyság) stimmel, ám azt már nem tartalmazza, hogy pályázati felhívásról vagy nyilvános versenytárgyaláshoz kapcsolódó ajánlattételről van-e szó.

A beavatottakon kívül így senki nem tudhatta, hogy a kormányzati üdülő egy részének eladásáról van szó.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) eredeti, még az előző kormány idején készült jelentése meg is állapítja: az 1994-es értékesítés során nem folytattak le nyilvános versenytárgyalást, a Gyurcsány Ferenc cégével, az ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft.-vel megkötött lízingszerződés a jogszabályok megkerülésével történt, ezért felmerül "a semmisség megállapításának jogi lehetősége".

Gyurcsány Ferenc a lízingszerződés megkötése után bérbe adta az ingatlant a Hunguest Rt.-nek.

A Heti Világgazdaság információja szerint a balatonőszödi kormányüdülő eladásáról szóló döntés egy vezetői értekezleten született, amelyen Kajdi József és Szilvásy György államtitkárokon kívül Marinovich Endre címzetes államtitkár, Antall József miniszterelnök kabinetfőnöke, Forrai István helyettes államtitkár, a kormányfő személyi titkára és Müller György adminisztratív helyettes államtitkár vett részt. Gyurcsány cégét, az ALDO Kft.-t pedig Etey Ferenc választotta ki, aki a MeH-ben felelt az üdülőért. Etey egyebek mellett a szakszervezeti üdülővagyont kezelő Hunguest Rt. cégjegyzésre jogosult igazgatója volt, de neve felbukkant az MSZP közeli Arago-csoport befolyása alá került Hunguest Hotels tisztségviselői között is.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek