Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A barátságot igazán erőssé a nehézségek teszik"

A barátság fontosságáról beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budakeszin abból az alkalomból, hogy 20 éve köti össze testvérvárosi kapcsolat a települést és a németországi Neckarsulmot.


Dátum: 2013-06-07 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:08.619649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a barátságot igazán erőssé a nehézségek teszik, amikor az a kérdés, hogy a barátok képesek-e megbocsátani egymásnak.

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett rá, hogy a német betelepülők közül, akik Budakeszi környékén leltek otthonra, és szőlőkultúrát, hagyományokat teremtettek, megőrizve és ápolva a nyelvüket, a második világháború után sokan akaratuk ellenére hagyták el új hazájukat.

A politikus ezzel az 1946-os kitelepítésekre utalt.

A testvérvárosi kapcsolat két évtizeddel ezelőtti megkötése is azt mutatta, hogy az egykor itt élő, messzire került budakesziek meg tudtak bocsátani - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Kitért arra is, hogy testvérvárosok esetén nem csupán a két, egymástól távol eső település önkormányzata keresi egymással a kapcsolatot, hanem családok, nyelvek és kultúrák.

A 27 ezres Neckarsulm Baden-Württemberg tartományban, Stuttgart közelében található.

A kulturális programmal kiegészített pénteki rendezvényen Budakeszi további hat testvérvárosának küldöttei is részt vettek: ott volt az erdélyi Csíkszereda, a kárpátaljai Beregdéda, az ausztriai St. Margarethen, a németországi Lich, Delbrück és Zschopau delegációja.

Kapcsolódó elemek