Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyenesen utazhatnak haza az árvízi védekezésben dolgozók

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelkezése nyomán a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatók menetrend szerinti járataikon díjmentesen szállítják haza a védekezésben résztvevőket.


Dátum: 2013-06-07 21:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:11.104287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kedvezmény 2013. június 7-én éjféltől az árvízi fenyegetettség fennállásáig lesz érvényben. A közlekedésért felelős tárca és a felügyelete alatt működő vállalatok a következő napokban elsősorban a bajba jutottak érdekében mozgósítják erőforrásaikat.

A védekezésben, kármentésben dolgozóknak hazafelé nem kell majd fizetniük a személyszállító vasúttársaságok (MÁV-START, GYSEV) és a Volánok menetrend szerinti járatain. Az ingyenes utazáshoz mindössze a helyi Védelmi Bizottság vagy megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalos igazolására van szükség, amely a legegyszerűbben az odaútra szóló menetjegy lepecsételtetésével szerezhető be. A szakminisztérium köszöni minden hivatásos szakember és az önkéntesek áldozatos munkáját, amellyel számos családi otthon mellett a veszélyeztetett térségek közlekedési infrastruktúrájának védelmét is segítik.

Kapcsolódó elemek