Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem ajánlatos útnak indulni a Dunakanyarba

Szombat hajnalban lezárták a 11-es főutat Dunabogdány és Visegrád között, a 38-as kilométerszelvénytől a 41-esig, ezért Szentendre irányából csak a pilisszentlászlói úton lehet korlátozás nélkül eljutni Visegrádra - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t. Hozzátette: aki teheti, ne induljon el a Dunakanyarba.


Dátum: 2013-06-08 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:18.357409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pécsi Norbert Sándor közlése szerint az árvízvédelmi munkálatok, valamint a vízátfolyások miatt a 11-es főút több szakaszán is teljes, vagy félpályás zárás van érvényben, így például Szentendrén, Leányfalun, Dunabogdánynál, Visegrádnál, Dömösnél és Pilismarótnál. Azok, akik Budapestről szeretnének Esztergomba utazni, a 10-es főúton Dorogon keresztül, vagy a Pomáz - Dobogókő útvonalon juthatnak el oda.

Pest megyében már 18 helyen van teljes, míg 4 szakaszon félpályás útzár. A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy ha tehetik, az árvízzel és korlátozásokkal érintett térségekbe ne induljanak el.

Kapcsolódó elemek