Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nappal fosztottak ki egy rendőrt Bukarestben

A bukaresti tolvajok a rendőröket is megtámadják: L. Mihaela főrendőr-helyettest fényes nappal fosztották ki a román főváros Vitan negyedben. A rendőrnőnek lakása mellett szakították le nyakából az aranyláncot egy banda tagjai, akinek nem jutott ideje védekezésre, így csupán feljelentést tehetett a 11-es számú rendőrörsnél.


Dátum: 2003-08-08 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:22.112565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bűnügyiseknek sikerült kideríteniük egyik rabló kilétét: mikor bekísérték a 15 éves fiút, az bevallotta tettét, és elmondta, hogy a láncot egy zálogházban hagyták 1,8 millió lejért. A pénzből bűntársával együtt ruhákat és egy-egy pár papucsot vettek.

Forrás: Adevrul

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek