Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető főutat

Lezárják 14.00 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es főutat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott szombaton Dunakeszin, egy sajtótájékoztatón.


Dátum: 2013-06-08 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:26.588734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA megyei védelmi bizottság elnöke döntésének indokaként elmondta: a "drasztikus" intézkedésre a Szentendrén és attól északra, a Duna nyugati partján folyó árvízvédelmi munkák nyugodt feltételeinek biztosítása érdekében van szükség. Az esetleges váratlan helyzetekben is könnyebben hozhatnak intézkedéseket, ha a 11-es főút szabad - tette hozzá.\xa0Éjfélig Szentendre felé még bárki visszajöhet a Dunakanyarból, attól kezdve hermetikus zárás lesz - tette hozzá Tarnai Richárd.', 'Közlése szerint bár a Duna keleti oldalán - például a dunakeszi Rév utca környékén - még nincs akkora gond mint Szentendre térségében, indokolt esetben azonban Dunakeszitől északra vezető főutat is részlegesen, vagy hermetikusan lezárhatják, ha az árvízi helyzet úgy kívánja.\xa0Épp ezért, ha nem feltétlen fontos, egyelőre senki ne induljon útnak, s kirándulást se tervezzen ezen a szakaszon - tette hozzá Tarnai Richárd.

\xa0\xa0\xa0

Bíró Attila, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Dunakeszin két helyen folyik védekezés. Az egyik ilyen pont a Rév utcai kompátkelő környéke, ahol csónakokból figyelik, hogy eléri-e a víz a már elöntött sétány mentén, a Duna soron magaslatra épült házakat. Ha igen, a körülbelül 25 ingatlanban élő 50-60 embernek el kell hagynia otthonát.\xa0A másik kritikus pont Dunakeszi Budapest felé eső vége, a Dunával párhuzamosan futó 2-es főút, melyet szombat este teljes szélességében lezártak, s ahol egy kilométer hosszan már elkészült egy nyúlgát. Itt is figyelőszolgálatot tartanak fenn.

\xa0\xa0\xa0

A városnál jelenleg 770 centiméter körüli vízszintet mérnek, az előrejelzések szerint a folyó itt 8 méternél tetőzik majd. Eddig Dunakesziről és a szomszédos Gödről is egy- egy embernek kellett kiköltöznie, mindketten önként hagyták el veszélyessé vált házukat - mondta Bíró Attila.']

Kapcsolódó elemek