Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balatonfüredi borhetek - kétszázféle nedű a tóparti sétányon

Több mint kétszázféle bort kínál a Tagore-sétányon a balatoni történelmi borvidékek 24 pincészete a szombaton kezdődő, augusztus 24-ig tartó Balatonfüredi Borhetek idején. A szomszédos Móló színpadon a hetek idején húszegynéhány hazai és külhoni együttes szórakoztatja az érdeklődőket - közölte a tóparti város művelődési osztályvezetője pénteken.


Dátum: 2003-08-08 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:22.422494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint kétszáz Badacsony-, Zánka-, Csopak- és Füred-környéki bort kínáló Balaton-parti borünnepet szombaton délelőtt nyitják meg, s ezzel megkezdődik a népzenei, néptánc-, könnyűzenei, fúvós- és dzsesszegyüttesek bemutatóinak sorozata is - közölte Cserép László.

Augusztus 16-án a borsátraknál ad hangversenyt a Vivát Bacchus! énekegyüttes, ugyanezen a napon a Széchenyi szobornál belga fúvósok muzsikálnak, 18-án kazah táncegyüttes mutatkozik be, a zárónapon, augusztus 24-én éjszaka pedig utcabállal fejeződik be a füredi borünnep - sorolta az érdekesebb rendezvényeket a füredi városházi szakember.

Mint Cserép László elmondta, a borhetek műsorába illeszkednek a Szent István napi rendezvények is. A tervek szerint augusztus 20-án írják alá a balatonfürediek a testvérvárosi szerződést a háromszéki Kovásznával. Ebből az alkalomból a Vásárcsarnok mögötti parkot Kovászna ligetnek keresztelik el, és fölavatják ott a kovásznaiak ajándékát, a díszes székelykaput.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek