Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem várhatók újabb kiköltöztetések Budapesten

Komoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült - jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombaton, amikor bemutatta a kőbányai Hungexpo területén létesített, csaknem 15 ezer ember befogadására képes fogadópontot.


Dátum: 2013-06-08 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:28.235090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta: úgy tűnik, hogy a Dunát a mederben és az ártéren belül tudják tartani, ám jelezni kívánták, hogy az új típusú katasztrófavédelem felkészült mindenre. A kőbányai Hungexpo 6 ezer négyzetméteres D pavilonja 800, míg a 20 ezer négyzetméteres A pavilonja akár 4000 ember befogadására alkalmas.

A területen - szükség esetén - csaknem 15 ezer embert is el tudnak helyezni - tette hozzá Pesti Imre. Az otthonukat elhagyni kényszerülőket önkéntesek várják, de gyereksarkot és külön társalgókat is kialakítottak. A pavilonokban orvosi ellátás, fekvőhelyek, légkondicionálás és az étkezés is biztosított.

Pesti Imre hangsúlyozta: eddig mindössze 150 embernek kellet elhagynia otthonát a III., IV., XIII. és a XI. kerületből, de további kiköltözésekre nem számít. Ha mégis baj lenne, akkor 800 ember mozgósításával, 50 busszal, több 10 ezer embert is pillanatok el tudnának helyezni sportcsarnokokban, iskolákban, művelődési központokban - tette hozzá.

A fővárosi védelmi bizottság elnöke elmondta: a gátak jóval 9 méter feletti szintre vannak felkészítve, így nem kell komolyabban aggódni. A szombat délutáni 2 órai adatok szerint meghaladta a Duna vízszintje Budapesten a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket; a folyó vízszintje jelenleg 861 centiméter a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint.

Kapcsolódó elemek