Köszönet helyett kormányzati össztűz a PSZÁF-re?
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csak azokból az adatokból dolgozhat, amelyeket a pénzügyi intézmények a rendelkezésére bocsátanak, így nem róható fel a PSZÁF-nak, hogy évekre visszamenőleg nem tudta feltárni a K and H Equitiesnél, illetve jogelődjénél történt visszaéléseket - mondta Szász Károly pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-08-08 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:23.012735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PSZÁF elnöke hozzátette: "a vizsgálatok során el kell fogadni azt, hogy az ellenőrzött cég adatai megalapozottak".
- A K and H Bank brókercégénél tudatos félrevezetés történt, ezért nem lehet számon kérni a főhatóságtól azt, miért nem tudta az ügyeket évekre visszamenőleg felderíteni. Ellenkezőleg, a felügyelet szakembereit köszönet illetné azért, hogy rájöttek a visszaélésekre - hangsúlyozta.
"A PSZÁF kizárólag szakmai alapon végzi tevékenységét"
A kormány és a PSZÁF közötti vita az egész ország ellenőrzési rendszerének árt - mondta a felügyelet elnöke. Az elnök kiemelte: a felügyelet nem szorul politikai védelemre, mivel a PSZÁF kizárólag szakmai alapon végzi tevékenységét.
Szász Károly az elmúlt napokban tett nyilatkozatokra reagálva kiemelte: "sem a Fidesz, sem más szervezet számomra nem kíván politikai védelmet adni, én nekem nincs szükségem politikai védelemre, és nem kértem politikai védelmet és nem is fogadnék el.
Nekünk, mint szakmai szervezetnek, nem szükséges politikai védelmet adni, nem is fogadnánk el, és saját magunkat meg tudjuk védeni. Ezt üzenem a kormányszóvivőnek és a kormány minden egyes tagjának!" - nyomatékosította a PSZÁF elnöke.
Szász Károly kiemelte: "a felügyelet egy szakmai szervezet, döntéseiért, tevékenységéért maximálisan kiáll minden szakmai kontrollt."
Szász Károly hangsúlyozta: a felügyeletet érő támadások károsak, rombolják a főhatóság tekintélyét.
Az elnök elismerte: a K and H brókercégének ügyével kapcsolatban a pénzügyminiszternek írt levélben a felügyelet valóban rossz dátumot írt, ezért megkövetett mindenkit, és elnézést kért.
Az elnök megerősítette: Kulcsár Attila jogellenes tevékenysége csak most, a Pannonplast-üggyel kapcsolatban derült ki, tehát nem igaz az, hogy a PSZÁF elnöke évek óta tudott volna Kulcsár Attila visszaéléseiről, ellenkezőleg, a felügyelet és személyesen ő is csak néhány napja, néhány hete tud a gyanúsított Kulcsár Attila hamisított brókerbizonyítványáról.
A konkrét üggyel kapcsolatban kérdésekre válaszolva elmondta: vélhetően a K and H Equitiesnél tudatos bűncselekmény-sorozat történt. Mivel a PSZÁF-nak nincs nyomozati jogköre, a visszásságokra csupán akkor tudott fényt deríteni a PSZÁF, amikor a Pannonplast felvásárlás ügyével foglalkozott.
Szász Károly nyomatékosította: a PSZÁF csupán az általa vizsgált pénzintézetektől kapott adatokat vizsgálja, itt azonban minden bizonnyal az alapadatok meghamisításáról volt szó. Egy másik kérdés kapcsán kiemelte: Kulcsár Attila ügyével kapcsolatban az is elmondható, hogy egyetlen ügyfél sem jelezte, vele kapcsolatban elírás történt volna. Így feltételezhető, hogy ez az ügyfélkör nemcsak résztvevője, hanem részben haszonélvezője volt a rendszernek, illetve ez az ügyfélkör hozzájárult ahhoz, hogy a visszaélés-sorozat előálljon.
Kérdésekre válaszolva hozzátette: a Kulcsár Attila által működtetett illegális magánszoftvert a K and H Banknál sem vették észre és a bankban is úgy nyilatkoztak, hogy a teljes informatikai rendszert lecserélték.
Ha nem így volt, akkor nyilván szándékosan és tudatosan félrevezették a felügyeletet, de a bank vezetését is.
Szász Károly kiemelte: a pénzügyminiszternek tudnia kellene, mint a K and H bank egykori vezetőjének, hogy az embereket, a bank vezetését félrevezették.
Végezetül arra is kitért, hogy külföldön a felügyeleti szervezetek értetlenül állnak az ügy előtt, többen azt kérdezik: miért nem jutalmazták a PSZÁF szakembereit azért, hogy felderítették a visszásságokat.
MTI - fidesz.hu