Szerb gazdademonstráció - áll a határ közeli forgalom
Többszáz feldühödött gazdálkodó torlaszolta el az utakat Szerbia északi részén pénteken, azt követelve, hogy az állam enyhítse súlyos aszálykáraikat. Tizenötezer ezer utas rekedt a tüntetés miatt a magyar határ közelében autójában, a feltorlódott kocsisor 20 kilométeres.
Dátum: 2003-08-08 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:41:24.259197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendkívül száraz időjárás miatt Szerbia több részén a termés 40 százalékkal kevesebb, mint más években. A kormány már anyagi segítséget ígért, de azt eddig nem teljesítette.
A szerb kormányfő-helyettes tárgyalni próbált a tüntetőkkel, akik azzal fenyegetőznek, hogy blokádjukat minden nap, reggel 6 órától este 8-ig fenntartják mindaddig, amíg követeléseiket nem teljesítik.
A rendőrség nem avatkozott be, a megrekedt utasok számára vizesautókat küldtek a helyszínre.
A Szerbia felé utazók csak a hercegszántói és a röszkei határátkelőn tudják elhagyni az országot a szerb gazdademonstráció miatt - tudatta a határőrség pénteken.
Nyitva van a tompai és a bácsalmási határátkelő is, de a szerb gazdák nemcsak a műutakat zárták le, hanem a kerülőként használt földutakat is - mondta a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Kovács Iván alezredes elmondta: a határőrség és a rendőrség úgynevezett ellenőrző, átengedő pontokat állított fel az 53-as és 54-es főutak kereszteződésénél és az 53-as főúton, a kelebiai és csikériai műút kereszteződésénél. Mindkét helyen Hercegszántó és Röszke felé irányítják a kiutazókat.
Hasonlóan, dühös dohánytermelők torlaszolnak el egy kulcsfontosságú hidat Nyugat-Szerbiában: a tüntetés pénteken már hatodik napjába lépett. A dohánytermesztők 64 millió dinár (1,1 millió dollár) kifizetését követelik, amellyel a kormány még tartozik nekik a múlt évi termésért.
MTI - fidesz.hu