Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új földtörvényről és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a Ház

Összesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett a kormány kezdeményezésére soron kívüli tárgyalással meghosszabbíthatják a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet.


Dátum: 2013-06-10 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:10:59.771517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Ház e heti munkája 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek. A mai ülésnapon tizenhárom javaslatról mondják ki a végső szót a tervezett napirend alapján, nem számítva azt a kormányfő által bejelentett, majd a Fidesz frakcióvezetőjétől megerősített kezdeményezést, amely a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet hosszabbítaná meg. Rogán Antal tájékoztatása szerint a kormánypárti képviselőcsoport az erről szóló javaslat soron kívüli tárgyalását kéri majd a délelőtti házbizottsági ülésen. A politikus az Árvízvédelmi Rádiónak (Árvíz FM) nyilatkozva hangsúlyozta, az ár levonulása hosszabb ideig tarthat, mint azt a veszélyhelyzetet korábban elrendelő kabinet várta, a veszélyhelyzet meghosszabbítása pedig az árvíz elhárításához, illetve az utómunkálatokhoz kapcsolódó munkálatok zavartalansága miatt szükséges.

\xa0\xa0\xa0

A parlament szavazásai során dönthet az új földtörvényről. A kormány tavaly júliusban nyújtotta be előterjesztését, amit az Országgyűlés októberben kezdett tárgyalni, majd fél év szünet után idén májusban folytatták megvitatását.\xa0 Ugyancsak ma szavazhatnak arról a indítványról, amely jelentősen átalakítaná a korábbi kampányfinanszírozás rendszerét. A parlament kormánypárti többsége előző héten - eredeti előterjesztését felülírva - elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy a pártok a választás évében, vagyis jövőre is kapjanak működési támogatást. Fideszes és kereszténydemokrata képviselők előterjesztésükben azt kezdeményezik, hogy a pártok jövőre kizárólag kampányuk fedezésére kapjanak állami támogatást: az egyéni képviselőjelöltek egyenként egymillió forintot, míg a pártok jelöltenként ötmilliót. Megtiltanák a pártoknak a külföldről érkező adományok elfogadását.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Döntés várható arról is, hogy a házelnök pénzbüntetés kiszabása helyett havi illetményük csökkentésével szankcionálhassa azon képviselőket, akik szerinte kijelentéseikkel, vagy viselkedésükkel megsértik a Ház méltóságát. A határozathozatalok után tizenegy javaslatról nyílik meg ismételten a vita, miután azokhoz zárószavazás előtti módosító javaslatokat nyújtottak be. A parlament az indítványok végleges elfogadásáról kedden délelőtt dönt, a frakciók a hétfői záróvitában öt-öt percben, a független képviselők pedig összesen három percben fejthetik ki véleményüket a javaslatok utolsó módosításairól. Ezen ügyek körébe tartozik az államfő által legutóbb visszaküldött két törvénymódosítás is.']

Kapcsolódó elemek