Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

100 millió gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére

Mintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Dátum: 2013-06-10 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=192947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:11:08.134374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető a műsorban elmondta: a pénz a nemzeti összefogás 1357-es vonalán, illetve annak 11711711-2222222-es banki számlaszámán keresztül gyűlt össze. Balog Zoltán, aki a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnökeként beszélt erről, hozzátéve: a pénzadományokon kívül sok természetbeni felajánlást - munkagépeket, homokzsákokat - is kapnak.

A miniszter elmondta: továbbra is várják az adományokat, amelyekre várhatóan nagy szükség lesz az árvíz levonulása utáni helyreállításkor. Szerdán alakult meg a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, amelyen keresztül az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok összehangolják segítő tevékenységüket.

Szombat óta a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala helyett a közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére. Ezen keresztül hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni.

Kapcsolódó elemek